Istvándy Jenő Pincészete

OK Klubkártyával
10% kedvezmény a borkóstoló programok díjából és a palackozott borok árából
Bemutatkozás:

Pincészetünk Magyarország legnagyobb tavának, a Balatonnak északi partján fekszik, a szépségéről és természeti kincseiről híres Káli medence szívében, Szentbékkállán. A borászat központja a Balaton-felvidék híres műemléke, az 1825-ben épült Istvándi-ház, mely hat generáció óta családunk otthona.

A család jelenleg 8 hektár szőlőterületen gazdálkodik, és főként a borvidéken csodálatos ízeket adó Chardonnay, Olaszrizling és Királyleányka szőlőfajtákkal dolgozik, melyek termését gyors feldolgozás után természetes módon erjesztjük, így a must a maga útján, pusztán a hőmérséklet szabályozásával forr ki.
Mind reduktív, mind oxidatív technológiával – azaz levegőtől elzártan illetve tölgyfahordóban – erjesztünk borokat, melyek aztán érlelésük során – a főként reduktív tárolás mellett – ugyancsak kaphatnak ászokhordós érlelést. Száraz boraink a természetes erjedésnek köszönhetően a Balaton-felvidékre jellemző, elegáns ízvilággal rendelkeznek, míg félszáraz és félédes boraink csak az erjedésből visszamarad természetes cukortartalomtól kapják meg mézes jellegüket.

Célunk, hogy az országra és a borvidékre jellemző borászati tradíciókat megőrizve és a modern technikákat és technológiákat felvonultatva kiváló és egyedi borokat hozzuk létre, hogy minden alkalomra – kezdve a baráti beszélgetésektől egészen a különleges ünnepekig – a megfelelő bort tehessük az Önök asztalára.

OK Klubkártya © 2016